Az EU kitiltotta a belorusz acélt, az érvényben lévő szerződéseket le lehet szállítani
Az EU nyilvánosságra hozta döntését, hogy belorusz személyeket, cégeket és az országból származó termékeket szankcionálja, illetve kitiltja.
A döntés része, összefüggésben Belorusszia részvételével az orosz invázióval Ukrajnában, hogy a belorusz vas és acéltermékek mostantól ki lesznek tiltva az Európába importálható termékek közül. A döntést széles körben várták már különböző források.
A hivatalos közlemény szerint a március 3. előtt acéltermékekre megkötött szerződések leszállíthatók Európába, feltéve, hogy nincsenek összefüggésben katonai felhasználással.
A kereskedelmi forgalmazhatóság és import lehetőség feltételeinek megállapítását az egyes tagországok hatóságai bírálják el.
Belorusszia 2021-ben közel 700,000 tonna kész acélterméket szállított az EU-ba, a csöveket nem számítva, az Eurofer szerint. A termékek többsége hosszú termék volt, mint pl. betonacél és hengerhuzal.
Az elmúlt években Belorusszia a varratmentes csövek exportját is erősen növelte Európába. Az ország legnagyobb acélgyártója a BMZ megerősítette, hogy a tavalyi első negyedévben 15,000t varratmentes csövet adott el Európában – Németországba, Olaszországban, Lengyelországba, Romániába és Finnországba – megduplázva a 2020 1. negyedévben eladott mennyiséget.
A BMZ cég Gomel régióban található. A vállalat acélbugát és kész acéltermékeket exportál vasúton és a Fekete illetve Balti-tengeren át.
Forrás: Kallanish, Emanuele Norsa