Az EU piaca a kereskedelmi feltételek tisztázására számít jövő júniusra

Az európai acélpiac nagyobb átláthatóságra vár a kereskedelem jövőjét illetően 2021 júniusig. Ekkorra ki fog derülni, hogy az Európai Bizottság hogyan vezeti be a széndioxid határkiegyenlítő intézkedéseket (carbon border adjustment measures (CBAM)) és dönt az acélvédelmi intézkedések meghosszabbításáról.

Ezt a témát is érintették szakértők az Eurometal Steel Trade Day 2020 video konferencia során.
David Boubil az EB képviseletében elmondta, hogy most tekintik át a CBAM konzultációk eredményeit, melyek október végén zárultak le. Azt mondta, a Bizottság témával kapcsolatos javaslata 2021 júniusában várható.
Az EB különböző lehetőségeket fontolgat, de a végső cél, hogy az Európán belüli CO2 kibocsátásra vonatkozó, többletköltségeket okozó intézkedések a főbb piacokról importált árukra is vonatkozzanak. Boubil hangsúlyozta, hogy az intézkedés nem egy közvetlen adókivetés lenne, hanem inkább a meglévő széndioxid ár mechanizmus (ETS) kiterjesztése.

A CBAM része lesz az általános „Zöld Acél” stratégiának, amit további intézkedésekkel kell megtámogatni, ideértve a diplomáciát is. Ezért tartalmaznia kell egy rendszert, amely kiszámolja a világ más részein meglévő CO2 adó intézkedések hatásait. Ez azt jelenti, a rendszer csak az Európában meglévő és a világon máshol érvényes CO2 intézkedések közötti különbségeket fogja figyelembe venni.
A CBAM megjelenése mellett 2021 júniusig az is világosabbá válik, megmaradnak e a meglévő acélvédelmi intézkedések. Yuriy Rudyuk a Van Bael & Bellis cégtől az mondta, az Európai Bizottság nem különösebben lelkes ezeknek a megtartásában, részben azért, hogy elkerülje a kereskedelmi partnerek válaszlépéseit. Másrészt az Eurofer az intézkedések meghosszabbításáért lobbizik.
“A tárgyalások kimenetele megjósolhatatlan, de valahol az EB és az Eurofer álláspontja közé eshet,” mondta Rudyuk. Hozzátette azonban, a védelmi intézkedések felszámolása valószínűleg az antidömping vizsgálatok számának emelkedéséhez vezetne.

Forrás: Kallanish