Tanulmány: zöld acélt kellene importálni, nem hidrogént
A korlátozott megújuló energiatermelési lehetőségekkel rendelkező országok jobban járnak az alacsony kibocsátású acél tengerentúli importjával, mint a belföldi vasgyártáshoz a hidrogén importálásával, mondja egy friss tanulmány.
A Potsdam Éghajlati Hatás Kutatóintézet Intézet (Institute for Climate Impact Research (PIK)) tanulmánya szerint az ilyen országok mintegy 20% költséget takarítanak a zöld acélnál, ha olyan országból importálnak, ahol a megújuló energia olcsóbb.
Philipp Verpoort, a vezető szerzője a Nature Energy-ben megjelent publikációnak, olyan acélgyártó régiókat nevez meg, mint az EU, Japán és Dél Korea, melyek 18-38% költséget takaríthatnak meg ezzel a startégiával. “A downstream termelésre és finomításra való fókuszálás olcsóbb és erőteljesebb startégia lehet a versenyképesség biztosításához,” mondja Verpoort.
A kutatók három elsődleges alapanyag zöld ellátási láncát vizsgálták meg: az acélt, az ureát és az etilént. Érvelésük szerint 2040-ig egy 0.04€/kWh árkülönbség várható olyan helyszínek javára, mint Ausztrália, Chile és Dél Afrika.
Az azonnali költségmegtakarítástól eltekintve, a tanulmány egyéb tényezőket is megvizsgál, melyek a vállalatok beruházási döntéseit befolyásolni fogják, úgymint a rövid és integrált értékláncok előnyeit, az ellátási láncok megbízhatóságát, a minőségi követelményeket és az állami támogatásokat.
E tekintetben a “dezindusztrializáció” bélyege “egyaránt pontatlan és megtévesztő”, mondja Falko Ueckerdt, a tanulmány társszerzője. ”Csupán az energiaintenzív alapanyagok hosszú értékláncának első lépcsőfokai kerülnek valószínűleg áthelyezésre.”
Azt állítja, a változás egy potenciális win-win forgatókönyvet jelent, mivel az iparosodott országok a gazdasági erősségeikre fognak tudni fókuszálni, például a vasszivacsból való zöld acélgyártásra és annak további feldolgozására.
Forrás: Kallanish
