Aggasztja a török acélgyártókat az ukrajnai háború

Aggódnak a török acélgyártók, hogy az Ukrajnában folyó háború nehézségeket fog okozni a nyersanyagellátásukban.Acél

“Bár az országunk előtérbe került, mint egy olyan ország, amely leginkább előnyt húzhat az EU kvóta újraelosztásból, aggódunk, hogy az invázió negatívan hat ki az acéltermelésünkre, mert olyan főbb nyersanyagok, mint az acélhulladék, az antracit, a mangán és a nyersvas főként Ukrajnából és Oroszországból került beszerzésre,” mondta Veysel Yayan a Török Acélgyártók Szövetségének (TCUD) főtitkára.
A TCUD szerint a nyersanyagok és félkész-termékek importjának visszaesése világosan meglátszik majd a március havi mutatókon.
“A tény, hogy a régióba tartó hajószállítmányok nincsenek biztosítva, mivel a Fekete-tengeri régiót veszélyesnek ítélik, egy másik fontos forrása a török acélgyártók problémáinak,” mondta Yayan.

Törökország februári nyersacéltermelése -3.3%-al 3 millió tonnára esett az előző év azonos időszakához képest, míg az első két hónap termelése -5.7%-al 6.1 millió tonnára.
A februári kész acéltermék felhasználás 1.9%-al emelkedett és 2.9 millió tonna volt. Viszont január-februárban összesen -1.2%-al 5.9 millió tonnára esett.

A januári acéltermék export 1.3%-al 1.3 millió tonnára, értékben pedig +46.5%-al 1.2 milliárd $-ra emelkedett. A kéthavi export 2%-al 2.6 millió tonnára, és 52.4%-al 2.4 milliárd $-ra ment fel.
Az import februárban év / év 12.9%-al 1.4 millió tonnára növekedett, és értékben 76.3%-al 1.5 milliárd $-ra. A január-februári import 13.8%-al 2.8 millió tonnára ment fel, és értékben 67.6%-al 2.9 milliárd $-ra emelkedett.
Az export importhoz viszonyított aránya 80.8:100-ra csökkent január februárban, a tavalyi 88.9:100 arányról, a magasabb import miatt.
Yayan hozzátette, hogy a termelés 2021 decembere óta három egymást követő hónapban csökkent, valamint az acélhulladék import Oroszországból és Ukrajnából jelentősen visszaesett februárban, egyrészt a magas export illeték miatt, és a február 24.-én indult háború miatt. Törökország acélhulladék importja Oroszországból -96.6%-al 160,000 tonnáról 5,000 tonnára, Ukrajnából 17,000 tonnáról 2,000 tonnára csökkent.

Forrás: Kallanish