Ukrajna a felét elveszítette acélexport kapacitásának

Ukrajna a felét elveszítette export képességének nyersvasból és acélból, az orosz invázió miatt, mondta az ország pénzügyminiszter-helyettese, Oleksandr Kava.

Tekercs

Ráadásul nincsen lehetősége a vasérc feldolgozására.
“A Metinvet Azovstal és Ilyich acélmű elveszítése után Mariupolban, az acél és öntöttvas termékek harmadik országba való eladásának lehetősége közel felére esett vissza,” mondta az Ukrajna 24 csatornának. “Ukrajnában már nincsen lehetőség a vasérc feldolgozására, és ezért azt feldolgozatlan állapotban kell majd exportálni, ami profitveszteséget jelent, mivel alacsonyabb a hozzáadott értéke.

Kava szerint, Ukrajna acélipara hatalmaskárokat szenvedett. “Szerény becslések szerint is dollárok milliárdjaiba fog kerülni mindent üzemképes állapotra helyreállítani,” tette hozzá.

Ukrajna acélgyártói január-március között csökkentették termelésüket az orosz invázió miatt. A kibocsátás 3.65 millió tonna volt, ez -31.3% csökkenés az előző évihez képest. Márciusban csak a Metinvest leányvállalat Kametstal termelt háború előtti mennyiségben, miközben más acélgyártók leállították a gyártást.

Április eleje óta a legtöbb ukrán acélgyártó ismét folytatta a termelést, a háború folytatódása ellenére.
Az ukrán acélgyártók egyhangúan üdvözölték az USA döntését, hogy egy évre felfüggeszti a 232 paragrafus alapján az ukrán acélra kivetett vámot. Kanada kereskedelmi bírósága közben szintén úgy döntött, eltörli az ukrán melegen hengerelt tekercsekre és lemezekre kivetett 77%-os vámot.

Forrás: Kallanish, Svetoslav Abrossimov