Kínai acélkereskedők csődveszélyre figyelmeztetnek

A kínai acélkereskedők egyre nagyobb működési kihívásokkal néznek szembe az acélpiac lefordulása miatt, és a nagy piaci fluktuációk válságot válthatnak ki a vállalatoknál.Rozsdamentes

A Kallanish nyilvános információkból tudta meg, melyek a Nemzeti Vállalati Csődinformációs Platformon jelentek meg, hogy június 1. óta több mint 30 acélkereskedő került csődeljárás alá. Több tartományi acélszövetség figyelmeztetéseket intézett a tagvállalataihoz, hogy kerüljék az együttműködést a csődveszélyben lévő partnerekkel.

Egy sanghaji kereskedő megerősítette, hogy " az acélkereskedők működésére nehezedő nyomás az idén valóban nagyobb, mint az elmúlt néhány évben volt. Különösen az ingatlanpiaci zuhanás hatása, azoknak a kereskedőknek az eladásait érintette, akik főleg építési anyagokat forgalmaznak és az eladási verseny intenzívebbé vált.” Azonban cáfolta az acélkereskedelmi cégek tömeges bezárásokról szóló híreszteléseket.

Az acélipar erős hullámzása néhány alacsony kockázatkezelési tudatossággal rendelkező kereskedőnél kezelhetetlen veszteségeket okozott. Például, néhány kereskedő továbbra is erősen bízott a piacban és hosszú készletpozíciókat foglalt el, mikor az árak emelkedtek, de egy hirtelen piaci fordulat rákényszerítette őket az alacsonyabb áron történő eladásokra, ami nem várt veszteségekhez vezetett. Ráadásul néhány kereskedő előre eladott olyan termékeket, melyekkel még nem rendelkezett, de a hirtelen áremelkedés miatt képtelenek voltak a megállapodott áron tovább kereskedni, és ezért a csődöt választották, hogy ne kelljen leszállítani a termékeket. Ez megnövekedett káoszhoz vezet az acélpiacon.

"Mint az acélipar egy szolgáltatójának, a kereskedőknek több kiegészítő szolgáltatást kell kínálniuk, hogy helytálljanak az erős versenyben,” kommentálta a témát egy acélgyártó szakembere. "Megbízhatóbb acélszállítási források, versenyképes árak és kiváló finanszírozási képességek, mind fontos tényezők, melyek meghatározhatják egy kereskedő üzleti teljesítményét,” tette hozzá.

Forrás: Kallanish