Rozsdamentes és hőálló acélok anyagismerete

  Saválló és korrózióálló, valamint hőálló acélminőségek csoportosítása, tulajdonságai, felhasználási területei

Rövid történeti áttekintés:

Az erősen ötvözött acélok a 20. század termékei, melyek minőségi fejlődésére és széleskörű elterjedésére az ipari fejlődés nagy hatással bírt. Az acél rozsdaállóságával már az 1800-as évek végén foglalkoztak, azonban az áttörést a német Krupp vállalat mérnökeinek szabadalma hozta meg 1912-ben, amikor feltalálták az ausztenites acélt. Ugyanebben az évben az Egyesült Államokban egy mérnök szabadalmaztatni szerette volna a martenzites acélt, ami végül 1919-ben sikerült.

Ötvözött acélnak nevezzük mindazokat az acélokat, amelyek Fe-on és C-on kívül ötvözőelemeket is (pl. Si, Mn, Ni) tartalmaznak. Az ötvözés célja az acél tulajdonságainak megváltoztatása, a szilárdság, a hőszilárdság, a hőállóság, az éltartósság, a korrózióállóság, a kopásállóság, vegyi ellenállóképesség, stb., azaz a felhasználás céljából releváns fizikai, kémiai, villamos, mágneses, stb. tulajdonságok javítása.    

 

SAVÁLLÓ ÉS KORRÓZIÓÁLLÓ ACÉLOK

Vegyi összetétel szerint:

Kémiai összetételük alapján a saválló és korrózióálló acélok négy csoportba sorolhatók:

Saválló és korrózióálló acélminőségek csoportosításaTulajdonságokFelhasználási terület

Ferrites acélok

Ferrites acélminőségek:

Például:
Wnr. 1.4000, 1.4003, 1.4016, 1.4105, 1.4512, 1.4113, 1.4509, 1.4510

  • Általában 11-17% krómot tartalmaznak.
  • Mágnesezhetőek.
  • Bizonyos feltételek mellett hegeszthetőek.
  • Hidegen-melegen egyaránt jól alakíthatóak, jól forgácsolhatóak.
  • Gyenge maróhatású közegekben alkalmazzák, szerves savak és sók vizes oldataihoz ill. közepes maróhatású közegekben.
  • Dinamikus igénybevételeknek jól ellenállnak, szívósak.
  • A Wnr. 1.4000 (KO-1) és a Wnr. 1.4113 minőségek jól polírozhatóak és jól forgácsolhatóak.
  • A Wnr. 1.4016 (KO-3) jó korrózióállósággal rendelkezik minden szokványos környezetben ill. kevés klórkoncentráció esetén, mint pl. a háztartások és a természetes víz. Tengervíznek nem ellenálló! Kristályközi korrózióval szemben ellenálló, míg hegesztése és magas hőmérsékleten történő feldolgozása nem ajánlott.
  • Szappanipar 
  • Autógyártás
  • Evőeszközök
  • Háztartási gépek gyártása
  • Gőz és víz hatásának tartósan kitett alkatrészek gyártása
  • Élelmiszeripar
  • Orvosi eszközök gyártása
  • Mezőgazdaság
  • Építőipar
  • Stb.

Martenzites acélok

Martenzites anyagminőségek:

Például: Wnr. 1.4005, 1.4006, 1.4021, 1.4028, 1.4057, 1.4034, 1.4122, 1.4104, 1.4313

  • 12-18%-os krómacélokra jellemzőek.
  • Széntartalom: 0,10-0,44%
  • Mágnesezhetőek.
  • Hőkezelés (lágyítás) által nemesíthetőek ill. edzhetőek.
  • Nem vagy csak bizonyos feltételek mellet hegeszthetőek:
    • A Wnr. 1.4057 (KO-16), 1.4021 (KO-11) és 1.4028 minőségek hegesztésre csak különleges eljárással alkalmasak.
    • Hegesztett szerkezetekhez nem ajánlottak. A Wnr. 1.4034 (KO-13) hegesztésre szintén nem alkalmas.
  • Jól alakíthatóak, jól polírozhatóak.
  • Magas kopásállósággal és éltartósággal rendelkeznek.
  • Molibdén hozzáadásával nő a korrózióállóságuk.
  • A Wnr. 1.4006 (KO-2 ) hegesztésre alkalmas. Utólagos hőkezelés általában szükséges, annak elhagyása következtében csökken az acél korrózióállósága.
  • Jól hajlítható a Wnr. 1.4021 (KO-11), Wnr. 1.4057 (KO-16), míg rosszul hajlíthatóak a Wnr. 1.4028 és a Wnr. 1.4034 (KO-13).
  • Mechanikailag nagy igénybevételnek kitett eszközök (pl. késacél) gyártása
  • Forgácsolószerszámok
  • Orvosi és mérőműszerek gyártása
  • Csapágyak
  • Vegyi és élelmiszeripari nagy éltartósságú kopásálló eszközök
  • Stb.

Ausztenites acélok

Ausztenites acélminőségek:

Például:

Wnr. 1.4301, 1.4305, 1.4306, 1.4307, 1.4541, 1.4550, 1.4567, 1.4571, 1.4401, 1.4404, 1.4436, 1.4539

  • Legáltalánosabban elterjedt saválló acél.
  • Különösen jól megmunkálhatóak.
  • Összetételüktől függően változik hegeszthetőségük pl. Wnr. 1.4301 (KO-33), Wnr. 1.4541 (KO-36) és Wnr. 1.4571 (KO-35) kiválóan hegeszthető, míg a jól forgácsolható Wnr. 1.4305 (KO-36S) nem ajánlott hegesztésre.
  • Hidegen és melegen is jól alakíthatóak.
  • Korrózióálló képességük nagyon jó.
  • Bizonyos körülmények között nem mágnesezhetőek.
  • Rossz hővezetők.
  • Kristályközi korrózióval szemben általában ellenállóak.
  • Jól polírozható minőség a Wnr. 1.4301 (KO-33) és a WNr. 1.4404, kevésbé polírozhatóak: Wnr. 1.4541 (KO-36), 1.4571 (KO-35).
  • Építőipar (pl. rozsdamentes betonacél)
  • Papír- és cellulózgyártás
  • Wnr. 1.4301 (KO-33): élelmiszeripari edények, tartályok, csővezetékek, tejfeldolgozó üstök, palackok, stb.
  • Wnr. 1.4571 (KO-35): vegyipar és textilipar, erősen korrodáló közegekhez, stb.
  • Wnr. 1.4541 (KO-36): alkalmazási területe megegyezik a Wnr. 1.4301 (KO-33) minőséggel, de fokozottabb mechanikai igénybevételre alkalmas.  

Ausztenites-ferrites (duplex) acélok

Duplex acélminőségek:

Például:

Wnr. 1.4062, 1.4162, 1.4362, 1.4462, 1.4662, 1.4410, 1.4501, 1.4507

  • "Duplex" szó jelentése: kettős - az acél szövegszerkezetét ugyanis két fázis alkotja: ferrites és ausztenites. Ennek jelentősége, hogy mindkettő előnye kihasználható: a ferrit javítja a korrózióállóságot, az ausztenit pedig biztosítja a szívósságot, alakíthatóságot és hegeszthetőséget.
  • Az ausztenites minőségeknél is jobban nyújthatóak.
  • Korrózióálló képességük kitűnő.
  • Az ipari fejlődés hatására több alfaja is elterjedt:
    • "normál duplex",
    • "lean duplex",
    • "szuper duplex",
    • "hiperduplex".
  • Mélytengeri csővezetékek
  • Tengervíz hatásának kitett szerkezetek pl. hidak, tengeri kőolaj- és földgázkitermelő tornyok
  • Gyógyszeripari berendezések
  • Vegyipari berendezések
  • Cellulóz- és papíripar
  • Nyomástartó edények, tartályok
  • Hőcserélők
  • Stb.

 

HŐÁLLÓ ACÉLOK

hőállóság az acélnak a revésedéssel szembeni ellenállását jelenti 500°C feletti üzemi hőmérsékleten. Az ilyen acélok mechanikai igénybevétele általában nem jelentős.

Amennyiben a gyártás során az acélt olyan elemekkel ötvözik (pl. króm, szilícium és alumínium), amelyeknek az oxigénhez való affinitása nagyobb, mint a vasé, és az acél felületén tömör, áthatolhatatlan oxidréteget képeznek, akkor az acél hőállóvá (reveállóvá) válik. A hőállóság az acél Cr-, Si- és Al-tartalmától függ. Minél több Cr-t, Si-t és Al-t tartalmaz az acél, annál hőállóbb és a megengedett üzemi hőmérséklet is annál magasabb lehet.

A hőálló acélok szövetszerkezetük alapján a következő csoportokba sorolhatók:

Hőálló acélok csoportosításaTulajdonságokFelhasználási terület

Ferrites, ferrites-martenzites, martenzites hőálló acélok

Ferrites, ferrites-martenzites, martenzites hőálló acélminőségek:

Például:
Wnr. 1.4720, 1.4724, 1.4742,  1.4749, 1.4762, 1.4512, 1.4761

  • Főként kis terhelések esetén alkalmazzák.
  • Wnr. 1.4724 (H-12): hőálló max. 950 ˘C-ig.
  • Wnr. 1.4762 (H-14): hőálló max. 1200 ˘C-ig.
  • Wnr. 1.4724 (H-12): kemencék, gőzkazánok, armatúrák, dobozok, csövek, függesztékek, rekuperátorok, stb.
  • Wnr. 1.4762 (H-14): kemencék, gőzkazán alkatrészek, armatúrák, hőelemvédő burkolatok, pirométercsövek, stb. gyártásához használják.

Ausztenites hőálló acélok

Ausztenites hőálló acélminőségek:

Például:
Wnr. 1.4828, 1.4841, 1.4845, 1.4835, 1.4864, 1.4876, 1.4878


  • Nagy hőmérséklet mellett nagyobb szilárdsági igénybevétel esetében alkalmazzák.
  • Wnr. 1.4828 (H-8): kristályközi korrózióra nem hajlamos, ellenálló képessége kéntartalmú közegben kicsi, hőálló max. 1000 ˘C-ig
  • Wnr. 1.4845 (H-9): hőálló max. 1050˘C-ig
  • Wnr. 1.4841 (H-10): hőálló max. 1150 ˘C
  • Wnr. 1.4878: jó mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik, hőálló max.  850 ˘C
  • Wnr. 1.4828 (H-8): motorok kipufogórendszeréhez, gyújtócsövekhez, stb. használják.
  • Wnr. 1.4845 (H-9): vegyi- és ásványolajipari berendezések szelvényeihez, gázvezetékek, tűzkamrák, fűtőellenállás, stb. készítésére.
  • Wnr. 1.4841 (H-10): nagy mechanikai igénybevételnek kitett alkatrészek, kazánfüggesztékek, támasztékok, elektrolízis berendezések, ipari kemencék, kazánok, készülékek nagy hő és mechanikai igénybevételű elemeinek, stb. gyártásához.
  • Wnr. 1.4878: edények, tejipari üstök, erjesztőkádak, konzervipari gépek alkatrészeinek, stb. készítéséhez használják.

 

Raktárainkban megtalálható a rozsdamentes, saválló és hőálló termék széles választéka.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és rozsdamentes vagy hőálló anyagokkal kapcsolatosan, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba: ertekesites##kukac##perkor.hu